Ewing győzelmet vár magától!

Szombaton rendezi következő élő televíziós bokszgáláját a Felix Promotion International, méghozzá Aradon, a közel 2500 néző befogadására alkalmas Sala Polivalenta-ban.

 

A rendezvényen a helyiek kedvence, a váltósúlyú Flavius Biea (15 győzelem, 1 vereség) a IBA Interkontinentális bajnoki címért küzd, éspedig a venezuelai Yeison Gonzalez (11 győzelem, 1 vereség) ellen, míg a szegedi Kis Máté (12 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen) a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyközépsúlyú interkontinentális övért bokszol a finn Timo Laine-val (22 győzelem, 10 vereség).

A programban helyet kapott a korábbi nagyközépsúlyú WBO ifjúsági bajnok Egedi ”Ewing” Renátó (13 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) következő küzdelme is, melyet – legutolsó mérkőzéséhez hasonlóan – középsúlyban rendeznek. A 23 éves fővárosi bunyós először bokszol az őszi versenyszezonban, mivel a szeptemberi mérkőzését sérülés miatt ki kellett hagynia.

„Sokat nem pihentem, így szerencsére sikerült átmentenünk a nyáron megkezdett munkát, úgyhogy komoly felkészüléssel a hátam mögött, nagyszerű formában várom az erdélyi bokszgálát. Remélem azt tudom majd nyújtani a ringben, amit elterveztem, és amivel az ottani közönségben is nyomot hagyok” – jelentette ki Marsi László tanítványa.

A magyar bunyós riválisa Grúziából érkezik, méghozzá Beka Murjikneli (5 győzelem, 5 vereség) személyében. A két bunyós bár „csak” egy nyolc menetre tervezett mérkőzésen csap össze, ám Egedi számára komoly tétje van a párharcnak.

„Szóba jött, sőt, eredetileg az volt a terv, hogy ezen a gálán már egy címmérkőzésen küzdhetek, ha nem történt volna az őszi sérülésem. Murjikneli ellen tehát a szeptemberi meccsemet pótlom, és ha legyőzőm őt, akkor reményeink szerint 2019-re már úgy fordulhatok rá, hogy tavasszal biztosan valamilyen rangos övért léphetek szorítóba. De kemény tesztre számítok, és a mérkőzésen mindennek a helyén kell lennie, beleértve az azt megelőző súlyhozást is, hogy „helyzetbe kerüljek” az újesztendőben” – fogalmazott Egedi Renátó.

Az aradi eseményen ringbe lép még Kispál Zoltán, Cezar Juratoni és David Buciuc is. A Felix Promotion International november 17-i rendezvényét Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben (21:45), míg Romániában előreláthatólag a DigiSport közvetíti az eseményt.

 

Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.